Home Iskolai jegyzetek Egyéb Wolfgang Amadeus Mozart (ének)

Szeretnél szavazást az oldalra?

Szeretnél szavazást az oldalra?
 
Wolfgang Amadeus Mozart (ének)


Wolfgang Amadeus Mozart, azaz teljes nevén Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart 1856. január 27-én látta meg a napvilágot Salzburgban. Apja, Leopold Mozart szintén zenével foglalkozott, muzsikus és zeneszerző volt, és talán ami Wolgang életének meghatározója, hogy kiváló zenepedagógus. Egyengette fia útját, akinek már 3 éves korában kiemelkedően nagy tehetsége volt. Apja iskolájában hegedült, és zongorázni tanult. 4 évesen megírta első szerzeményét, az Oranga figa taxafa című dalt, aminek a szövege olasznak hat, de csak halandzsa az egész. Ezt még ma is tanítják az iskolákban.

Wolgang nővére, Maria Anna Mozart, vagyis Nannerl szintén tehetséges volt, bár feleannyira sem, mint öccse. Ő kottáskönyvet írt, még szintén gyerekként, a kis Wolfgang pedig könnyűszerrel lejátszotta testvére darabjait. 1761 szeptemberében az öt éves fiú már színházi előadásban vett részt. Apja teljesen normálisnak tartotta, hogy kihasználja fiát, hisz igen nagy anyagi haszna volt belőle. A kis csodagyerek végigjárta egész Európát. Wolfgang bekötött szemmel is kiválóan zongorázott, nővére pedig hegedűn kísérte őt. A Mozart gyerekeket minden udvarban szívesen látták.

De tehetsége továbbra sem apadt. Rómában a Sixtusi kápolnában meghallgatták Gregorio Allegri sokszólamú Misereréjét, ami egyetlen egy lejegyzésben volt meg, és az ifjú Mozart fejből leírta, hallás után. Aztán apja halála nagy érvágást jelentett Mozartnak, hisz tisztelte, és imádta Leopoldot. Hogy megtudjon élni, egyre több munkát vállalt el, híres hercegeknek komponált. Azonban fényűző életét ez sem fedezte. Végül 1791-ben Walsegg gróf gyászmisét rendelt tőle, azonban Mozart a Requiem komponálása közben váratlanul belehalt súlyos betegségébe. A művet tanítványai fejezték be helyette. Nem tudják pontosan, ki volt, és hogy meddig írta Wolfgang, ezt még ma is kutatják.

Abban azonban mindenki egyetért, hogy Mozart csodálatos tehetség volt, művei a klasszicizmus legnagyszerűbb alkotásai közé tartoznak. Neve örök marad.

Bibliográfia:

 

  1. Norbert Elias: Mozart : egy zseni szociológiája, Budapest, Európa Könyvkiadó

  2. Lishtenberg Emil: Mozart élete és művei, Budapest, Rózsavölgyi és Társa Kiadó

  3. Roland Vernon: Nagy zeneszerzők élete : Vivaldi, Bach, Mozart, Beethoven, Debrecen, Méliusz Könyvkiadó, 1998.