Kecskemét Magyarország talán egyik legszebb városa. Szinte az ország közepén fekszik, elterülve a hatalmas alföldön.

Hegyek a közelben nem nagyon magaslanak, de van egy csodás vízműdombunk, ami ugyan nem tartozik a „domb” kategóriába, és egy Mária-hegyünk, aminek köze sincs a hegyhez, de az ember optimista, és törekszik. Kecskemét a tavairól sem híres, de ezt is pótolni próbáltuk, így a kiásott vízműdomb melletti árokba vizet vezettünk, és így jött létre a Szabadidőközpont. A természet gyönyörű, erdők ölelik körbe a tavat, a dombról elnézve pedig az egész város látszik, no meg a tóban wakeboard-ozó, néha-néha vízbeeső, bátor, és kudarctól nem félő emberek.

A Szabadidőközpontban egyébként egy strand is működik, egy cseles, kék csúszdával és sok iszappal fűszerezve. Ezt próbálta – lényeges sikerrel – lekörözni a két éve épült Élményfürdő és Csúszdapark. Itt a csúszdák sem színre, sem pedig formára nem korlátozódtak, van itt egyenes, burkolt, kanyargó, piros, fehér, zöld – mégiscsak magyarok vagyunk. A csúszdákon kívül sok medence, érdekes emberek, tömeg, és drága belépőjegy csalogatja a fürödni óhajtó embereket.

Aki pedig nyáron nem vágyik a frissítő habokra, gyönyörködhet Kecskemét főterében, és az egyéves plázánkban, hazai nevén a MALOM-ban. A főtéren rengeteg piros, összefirkált pad kínálja hellyel a pihenni vágyókat, a nullkilóméterkőnek csúfolt csúszdán pedig visongó kisgyerekek – és néha egy pár visongó nagyobb – adja meg az alaphangot, míg a félóránkénti harang Kodály zenéjével támasztja mindezt alá. Akinek mindez nincs ínyére, bámulhatja az - olykor ügyes – deszkásokat, görkorisokat és BMX-eseket, akik a templomkőre és a C-padra ugrálnak, és néha még sikerül is nekik a látványos mutatvány. És ha még ez sem elég kulturális, akkor még mindig ott van a nagytemplom, a városháza, a cifra palota a zöld ablakával, és a hasonló látványosságok. Ha pedig még ez sem köti le a figyelmed, akkor csak az embereket kell nézned. Érdekes újak, megszokott régiek, és pár őshonos városközponti lény szaladgál, táncikál, vagy épp biciklizik a kedvedért.

Ha pedig eljön a hűvös idő, a kellemes padra ülések vacogásba fordulnak, ha a megannyi szökőkút már üzemen kívül van, és maximum jégdarabkákat tudna ontani magából, és már a hógolyózás sem izgalmas, akkor csak egy megoldás van: a pláza. Tökéletes hely a melegedésre, hangzavar itt is van, a furcsa emberek is ide özönlenek, és még egy malomkő is forog a földszinten, melynek közepén lévő lyukába négy-öt vízsugár céloz, kisebb-nagyobb sikerrel, és ez még szökőkútnak is elmegy. A McDonald's ide is betelepedett, kínai gyorsbüfével, pizzériával, és hasonló ínycsiklandozó helyekkel együtt hivatott fogyasztani a pénzed, és olykor csillapítani éhséged. Ha már ettél, ittál, és a pénztárcád még mindig nem csontsovány, körülnézhetsz a megannyi ruhabolt és ékszerüzlet között, bowling-ozhatsz, biliárdozhatsz, és a Multiplexbe is beülhetsz filmet nézni.

Ám a szórakozást hétvégére kell halasztanod, a városba is csak délután látogathatsz el, ugyanis a délelőtti órák hőn szeretett iskolánkban telnek. A Bányai Júlia Gimnázium szigorú kerítésével, hírnevével, és külsejével elit iskolának látszik, és egy kis túlzással az is. Szerencsére az öltözetünket nem korlátozzák – maximum megszólják –, tehát kötelező egyenruha nincs, csak egy szál bányais nyakkendő a fekete-fehér napokra.

Miután reggel nyolckor elhangzik a várva várt csengőszó, a várható diákok 90%-a megérkezett, el is kezdődhet az első óra. 45 perc próbálkozás jut minden egyes tanárnak, hogy valamit a fejünkbe verjen – vagy legalábbis tanítson minket valamire. Ez az iskola átlagos osztályaiban sikerül, a kevésbé átlagosokban nem. Pár diák annyira szereti az iskolát, hogy mindent megtesz azért, hogy itt maradhasson, és próbára tegye az egész tanári kart – van akinek a nyolcadik, van akinek a hetedik osztály szimpatikus, és van, aki a változatosság kedvéért kétévente tovább lép. Ám az árnyoldalon túl, az alagút végén vár a fény, és az élet minden területén megtalálhatók exbányais diákjaink. Vannak, akik szórólapot osztogatnak, vannak, akik az orvoslással próbálkoznak, vannak ügyvédek, jogászok, és néhány művésztanonc. A skála színes, az emberek kevésbé.

Tanáraink próbálnak jó útra téríteni minket, mi pedig próbáljuk eltéríteni céljaiktól tanárainkat. A pedagógus-választék nagy, válogatni nem lehet; bár néhányan próbálkoznak. Ki tudja, mit hoz a jövő?

Kecskemét hangulatos város, szerintem. Valószínűleg nem egy Németország, de mi azért szeretjük. Meg a németeket is.