Az abszurd dráma

Az abszurd dráma általánosan:

az abszurd latin eredetű szó, jelentése 'képtelen, ízléstelen'
már az ókori görögöknél is megjelenik, de az első legjelentősebb abszurd mű Camus-től a Sziszüphosz – posztmodern irodalom
az avantgárdból nő ki, előzménye még a katasztrofizmus, ami a lengyel irodalomra jellemző
jellemzői:
- általános érvényű
- a jóléti társadalom bírálata
- azt állítja, hogy a valóság, a létezés értelmetlen
- az ember tehetetlen, ha nincsenek önálló céljai
- a kommunikáció képtelenné válik
a háttérben ott a TV → mellette a színháznak nincs esélye → megváltoztatja a színházat
- pl. eltűnik a konkrét hely, idő (pl. Godot-ra várva)
- megszűnik a cselekmény, nem történik semmi, minden csak szimbolikus
- minimális szereplőgárda
- a színházi tér puritán, kopár
- általában egy felvonásos

Samuel Becket:

Godot-ra várva:

két felvonásos dráma
tér:
- országút – szimbólum (élet), céltalanság: nem jön és nem megy senki
- fa – kiszárad, majd kihajt, az élet szimbóluma, világfa, krisztusi keresztfa
idő:
- az állandó ciklikus ismétlődéstől elveszti a jelentőségét
- elvileg két nap, gyakorlatilag időtlen
- éjszaka: sejtelmesség – akkor történik minden, amit nem tudunk (hogy ki verte meg Estragont)
szereplők:
- Vladimir (Didi): soha nem ül le, állhatatos, büdös a szája, végig hisz Godot-ban
- Estragon (Gogo): mindig ük, gyenge, büdös a lába
  - Vladimir és Estragon viszonya mellérendelő, függetlenek egymástól
- Pozzo: az úr, folyton üti és megalázza Luckyt
- Lucky: a szolga → a neve „szerencsés”-t jelent, ami abszurd ellentét, bár Estragon irigyli őt, tényleg szerencsésnek tartja, mert van mit ennie
  - Pozzo és Lucky viszonya alárendelt
  - mikor újra megjelennek, változnak: Pozzo vak, Lucky néma lesz

a fiú – ő beszél Godot-ról, és ő mondja, hogy másnap jön → klasszikus istenként festi le Godot-t (atya-fiú szimbólum)