|
Életrajz:
-
1905-ben született Budapesten, két lánytestvére volt
-
az apja elhagyta a családot, ezért az anya Etust és Attilát Öcsödre adta menhelyre
-
az anyja meghalt rákban, mikor ő 14 éves volt → Jolán, a nővére férje, Makai Ödön lett a gyámjuk
-
Jolán nem vállalta fel, hogy rokonok, ezért úgy kellett tenniük, mintha szolgák lennének
-
először kispapnak küldték Nyergesújfalura majd hajósinasnak
-
Makón járt gimnáziumba
-
Juhász Gyula támogatta
-
a szegedi egyetem bölcsészkarára járt magyar-francia-filozófia szakra
-
a Tiszta szívvel verse miatt Horger Antal eltanácsolta (→ Születésnapomra)
-
Bécsben tanult – itt ismerte meg Kassákot, Hatvanyt és Lukácsot – Hegelt, Marxot olvas
-
Párizsba ment, a Sorbonne hallgatója lett → megismerkedett a francia avantgárd művészettel és Villonnal
-
megismerkedik Vágó Mártával, de a szülei nem adják a lányt → J. A. idegösszeomlással szanatóriumba megy
-
kapcsolatba kerül az illegális kommunista párttal → kiteszik onnan is
-
élettársa, Szántó Judit, hat évig éltek együtt
-
éles hangú kritikát ír Babits Az istenek halnak, az ember él című kötetéhez → nem kapja meg a Baumgarten Alapítvány díját
-
gyomorbeteg, zaklatott idegrendszerű, rossz alvó lesz
-
Ignotus Pállal szerkeszti a Szép szót
-
Gyömrődi Edit skizofréniával kezeli → J. A. szerelmes lesz belé
-
utolsó szerelme Kozmutza Flóra, pszichológus
-
J. A.-nak nem skizofréniája, hanem az akkor még ismeretlen borderline kórja volt
-
a nővéréhez küldik pihenni Balatonszárszóra → itt ugrik vonat elé
Művészete:
-
első fennmaradt műve a De szeretnék gazdag lenni, 11 évesen írta
-
első versei nyomtatásban a Színház és Társaság című folyóiratban jelentek meg
-
a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötetét az ügyészség lefoglalja és pert indít ellene izgatás és szemérem elleni vétség címén
-
a freudizmus és Bergson gondolkodása hatott rá
-
Nagyon fáj kötet szerelmes versei Gyömrődi Edithez szólnak
-
témája gyakran az éj, a nagyváros
Kései költészete:
-
ide sorolhatjuk az Eszméletet, a Levegőt!-öt, A Dunánált, a Flóra-verseket, a Tudod, hogy nincs bocsánatot
-
legjelentősebb azonban az utolsó vershármas: Karóval jöttél, Talán eltünök hirtelen, Íme, hát megleltem hazámat
-
közös jegyeik:
-
mindhárom egy hónappal halála előtt keletkezett Balatonszárszón
-
nagyon sok szállal kötődnek egymáshoz
-
ugyanazok a motívumok, verselemek más összefüggésben
-
mindhárom létösszegző, lezáró vers
-
Karóval jöttél
-
önmegszólító vers: a felnőtt, nincstelen, reményvesztett ember szólítja meg ábrándos, reménykedő gyerekkori énjét
-
elemi létfeltételek hiánya → a megoldás csak a halál
-
lehet az oka az, hogy Szárszón ismét együtt volt a három testvér, és talán felmerültek nosztalgikus emlékek a gyerekkorukból
-
mindig más gondoskodik róla: régen azért, mert még gyerek volt, most pedig beteg
-
Talán eltünök hirtelen
-
időszembesítő vers: a középpontban a jelen, de ez a múlt következménye, és befolyásolja a jövőt
-
úgy gondolja, elrontotta, elhibázta az életét
-
erdő, természet, emberi életkorok képzetei
-
a zörgő, kopasz erdő visszatérő motívum a kései költészetben
-
számvetés → a tékozló fiú vallomása azzal a különbséggel, hogy a bibliában teljes bocsánatot nyer atyjától, a versben pedig magára marad
-
Íme, hát megleltem hazámat
-
itt már nem önmagát hibáztatja az életéért
-
a haza leszűkülése → marad a sír
-
csak önmaga sorsát zárja le, utolsó szava a remény: az emberiség nem pusztulhat el végérvényesen
|